Ó színek színe, ördög bibliája,
fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,
az élet asztalára dobd oda,
és hogyha aludt a sors ezer évig,
mostan történjék végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hivás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön a sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell?