Minden átok, minden álom.
Öleljük kemence-odvunk,
s víg pocakkal pelyhes ágyon
csendesen, bölcsen mosolygunk.
A tüzes tető loboghat,
szikralángban éghet ágyunk,
nyujtozó élőhalottak
mért szaladjunk, mire vágyjunk?
A halál köd-ülte partján,
míg lihegtek sírva, balgán
lomha szentek, mi henyélünk.
Óh, tigris, hiéna-ember,
mikor érted meg te egyszer
a mi lajhár-bölcsességünk?