A délután, mint az üvegpohár,
amelybe semmi sincs, csak zúg rekedten.
Bús életem, te fájó és kopár,
mi lett veled, miért úgy verekedtem?
A fecske elszállt, késő őszre jár,
csak távíródrót feketél felettem,
s estére kelve köd van, csúnya sár.
Nincs több dalom és könnyem, berekedtem.
Most lenne ideje a víg szüretnek,
és téged a múlás fájdalma lep meg,
hogy egyet alszol s mindjárt itt a tél.
Lankadt lelkedre csüggedés alél,
és búcsúzkodón félálomba hallod,
hogy zengenek a messze-messze halmok.