Ó, nagy e szív, szivem szerelme! Ki oltja égő vágyamat? Lélekbe lelkemet lehelni Hatalmas szenvedély ragad.
Ki érti meg, ki önti testté, Mi benne vágyremegve, titkon él? Ki tölti be, ki váltja tetté, Mit dacban égő istenszomja kér?
Földúlnám érte a világot, Hogy megtaláljam azt a nőt, Kit bírni szívem szíve vágyott, Örökre forrón szeretőt!
Habár hurikra, angyalokra leltem, Gyönyörre hívott kéjbe húnyt szemük, Eldobtam őket únva, kéjviselten, Karomba csak szép tetemök feküdt.
Hogy megtaláljam azt a nőt én, Földúlnám érte szívemet, Kinek a szíve mint verőfény Ragyogjon dús szivem felett!
Ki lángomat a végletig fokozza És végtelen gyönyörrel oltsa el; Aki számomra az eget lehozza És szívem Istenig ragadja fel.
Kitépném szívem s neki adnám, Csak az egyetlent zengeném, Magamat érte megtagadnám! - De ölt-e testet költemény?
Vajj hol van ő? - kiáltok - földön? égbe? Költő arája, fénylő kedvesem? Aki előtt reszketve omlanék le Ittas gyönyörtől sírva édesen?
Vágytól remegve omlanék le Síró gyönyörtől ittasan, Az üdvösség tüzében égve... Nagy Istenek! Ó, merre van?
Vérem lobogva forr vágyak hevétül, Lázban beszélnek tikkadt ajkaim, Testem kiszárad s többé föl nem épül, De meg nem hal ez óriási kín!
Bírhatlan üdvök délibábja, Ne csalogass te engemet! Hisz amint én szeretni tudnék, Úgy földi lény sosem szeret!
Itt hagylak, Föld! S tovább, fölebb repűlök Csodás, pazar világok peremén; Meg kell találnom őt! Ölébe dűlök S ott lehelem ki izzó lelkem én!
Cookies on Poetry Cove