Vágyom a bűvös kéjhalálra!
Álom borul a méla tájra,
Atyám, a Nap szemem befogja,
Isteni gyásztűz
Halóra, rám tűz
Velem lobogva, haldokolva.
Ajkamon ég még búcsucsókja,
Homlokomat dicskörbe vonja
Az örök Fény, a nagy Világúr.
A Végtelennek
Vizei zengnek,
S kilép a lelkem önmagábul.
A végsugár hunyó szememben,
S a búcsuszó ajkamra lebben,
Rokon Sugár, téged köszöntve!
Szídd föl a lelkem,
Olvassz föl engem
Magadba végkép, mindörökre!
Úgy, úgy, Atyám, égess, temess el
Fényittas, vakmerő szivemmel!
Vad mostohám szomjazza vérem.
Nem, nem anyám volt,
Vesztemre számolt,
A Földtől lelkem visszakérem.
Öngyermekidre unton éhes,
Tőled megválnom, ó, mi kéjes,
Te zsarnok Föld, kőszivü asszony!
Szétdarabolhatsz,
Mélységbe dobhatsz:
A Napba néz még ott is arcom.
Legmélyebb sírod börtönében
Lázongni fog s forrongni vérem,
És túllobogni szűk határit:
A Napba törve
Magasabb körbe
Repülni, fönnen élni áhít!