SZERELEM

Ó, mi gyönyörnek a lángja hevít! Nosza fölajzom a lant idegit Zengeni téged, o szent Szerelem, Úr az időkön, a szellemeken,

Úr a világon, a lángon, a vészen, Jársz diadalmas erőbe, merészen! Te vagy az életi cél, te az üdv! Boldog az óra, ha lángszived üt!

Boldog az ember, kit lángod emel, Boldog a test is, a tiszta kebel, Ha bele isteni csöppjei esnek Mennyei tűznek, örök Szerelemnek!

Te vagy a fény, az erő: Szerelem! Ujjaidon forog az Egyetem, Ami betölti a szomju teret, Te vagy a lélek, o szent Szeretet!

Téged imádanak mindenek itten, Te vagy a Végtelen Elve, az Isten! Istenek Istene! Büszke, remek, Napja a tűznapok ezreinek,

Ős Eleve, kibül árad a lét, Dics koszorúzza örökre fejét! Te vagy a lényeg, a többi csak álom, Jársz sugarakba fürödve, vidámon.

Tied a hatalom és az erő, Mindeneket emelő s leverő; Tied a föld buja rengetege, Tied az ég ragyogó serege,

Tied e kincs soka, tied e bőség, Tied az élet, a harc, a dicsőség! Mennyei arcodat, ó, te dicső, Nézni haláli gyönyörbe vivő!

Szinte leroskad a földi tetem Üdvöd alatt, gyönyörű Szerelem! Isteni mámor! Eléget a lángod! Napszemeidbül a vész tüze árad!

Meghalok; érzem a gyilkos erőt, Perzseli bennem a vért, a velőt; Hév ölelésin a vér kiömöl, Nincs kegyelem, soha semmi könyör;

Iszonyu gyönyöre még megöl engem, Meghalok édes, ölő Szerelemben! Árad a lényem a térbe tova, Messzire, senki se tudja hova.

Megnövök, érzem a büszke tusán, Fölmagasulva halálom után, Megsokasul körülöttem az élet, Ha Szerelemnek a lángja eléget.

Megnemesülve kitágul a kör: Bennem is isteni véred ömöl, Tűzviharidnak a lelke lobog, Tűzgyönyörödnek az ajka vagyok.

Nem szünöm áldani szent neved itten, S hinni tebenned igaz, örök, Isten!