Szállj magadba, könnyü lélek!
Ifju, csillapítsd le véred!
Jobb, ha lángra gyúl az agy.
Nézz magadba éles szemmel,
Ősmivoltod ásd fel, ember,
Gondold által, hogy mi vagy!
Szállj magadba, élv betegje!
Eszményekért lelkesedve
Jobb, ha a jövőnek élsz.
Élve élsz majd s többszörözve;
Átfinomul tűzkörödbe
És megolvad minden érc.
Szállj magadba, bűn halottja,
Ki magad körűl forogva,
Önimádva elbukál!
Szívből szívbe öntsd a véred,
S int, ha a bűn köre széled,
Új magasság, új sugár.
Szállj magadba, s törj előre!
Az igazság levegője
Jól tudod, hogy edz s emel.
Győzd le, győzd le szenvedélyed,
Nyugasztald meg lázad véred:
Szíved szívért esdekel.
Szállj magadba, szállj a mélybe!
Járj a lelki, benső égbe,
Mely sokáig volt pokol!
Ragyogd be az éjek éjét,
És meglátod tiszta kékjét,
Melyből derü s fény omol.
Szállj magadba, szállj magasba!
A magasnak mély a magva,
Mélység az, mi szárnyra kél;
Ott honol a tiszta mellben
Az erdő, mitől a szellem
A magasba visszatér.
Szállj magadba, és magadbol
Irtsd ki, ami benned tombol,
S összeroncsol szívet, észt!
A gyávára vár a nemlét,
Egy istennő tárja keblét,
S várja hévvel a merészt!