Az édes lány nem alhatik,
Selyemhabon virág-ladik,
Mit egy tündér lehellete
Álom-vihar közé vete.
Sóhaja nárcisz illata,
De lázban ég most ajaka,
És lázban égő ajkain
Villan az üdv, villan a kín.
Reá gondol s ölelni vágy, -
Mi szép s mi nagy a szűzi vágy!
A sas szemek, acél izom...
Az ifju, az szép volt bizony!
Gyönyör cikázik rajta át,
Mig álmodik s a mennybe lát.
... Most összedobban szívetek,
Tiéd piheg, zihál, remeg.
Hogy az csak árnyék: nem tudod,
Egész világ veled forog.
Megosztod híven búbaját
Mint feleség, kedves, barát;
Halvány szinét elcsókolod,
S ugy ápolod, vigasztalod.
Künn zúg az orkán rémesen:
Ott egy foszlány... itt a tetem.
Nap az égen vérszínbe jár:
Gyilkos szelek... gyilkos sugár!