Nem puszta múló hangulat,
Mivel az én lelkem mulat.
Nem vértünet, szálló veszély,
De mélyehatlan szenvedély.
Mert örömem az ősi kedv;
Örökké forr, kering e nedv.
Vágyam az az ősrégi szomj
És búm a megkövült iszony.
Haragom a villámos ég:
Bár minden összeomlanék!
Panaszom az örök sirám:
Mért élek, mért fogantatám!
Bánatom a föld bánata,
Hogy rajta élet támada.
És én vagyok a Szfinx maga,
Száz öltő meg nem oldhata.
Ha álmodom: isten vagyok;
Az örök nap bennem ragyog...
De amidőn gondolkozom:
Csak rom vagyok, bús, puszta rom.