Nem egy az Isten! Szinte látom Az őserőket küzdeni; Egymásra törve hallom őket Csodásan, fönnen zengeni.
Innét van minden meghasonlás, Innét a diszharmónia, Magasba szállás, mélybe omlás, Fölváltva gyász és glória.
Csatájuk a szférák zenéje, Fönséges, óriás tusa; Megüté fülemet a győzők Kegyetlen kéjü himnusza.
S az elbukók gyászindulója Megcsapta lelkem szárnyival; Merész szivem rémülve tölt be A titkok hallomásival.
És látomásival beteltem Olimp magasztos harcinak, Szédítő kéjén ittasultam, Mi fönn viharzik, dúl, kacag.
Mert végtelen gyürűkbe zeng ott És lejt a roppant égi kar, Megannyi Nap, megannyi Eszme, S mind szeret, érez, lát, akar.
Ó, mert egy halhatatlan átok Uralg az égiek fölött; Más-más a cél, de egy a Végzet, Küzdelmük egyenlőn örök.
Közös a vágy, közös a bánat, A láz, a szomj s a viadal; Mérhetlen kín, ó, szörnyű végzet: Mind mást szeret és mást akar!
Innét a harc. Pártos kezükben A visszavonásnak üszke ég. Vad gyönyörét a rombolásnak Már végtelenszer érezék.
Mély gyönyörét az alkotásnak Érezniük örökre kéj; Alkotni, zúzni készti őket Egy halhatatlan szenvedély.
Nem egy az Isten! Fönn az égben Ha egyé vón az uralom, A mindenség egyhangu volna, S a végtelenség unalom.
Nem egy a lét, bár egy a lényeg, Bár egy az ok, nem egy a cél, Szapora szellem szüli a létet, A Természet dús és pazér.
Dúsgazdag, szertelen az Élet, S a Lelkek száma számtalan. Előttük ím a Végtelennek Roppant pályája nyitva van.
Az Istenek, az örök Eszmék Vívnak rajt emelő csatát, S a Végtelent magát fokozva Dúsabb s dicsőbb lesz a világ.
És tör az Élet mind magasbra Lángelmű szerzők műveként, Mind szebbé lesz a végtelen szép, Nem ismer egyuralmi kényt.
Nincs rendiség a szabad égben, És nincs elsőszülötti jog, Testvérek ők a hatalomban, S mind egyenlőek, szabadok.
Titkok mélysége, lét magassa, Én látlak, ó, csodák hona! De veled, ó, te végtelen dús, Betelni nem lehet soha!
Imádjon más egy zsarnok-Istent, Urat a szolgák s gyermekek, Csodállak én, de nem remeglek Titeket, örök Istenek.
Nem egy az Isten! Büszke perc volt, Mely fölnyitá vakult szemem, Egy perc! Ó, mily csodás varázslat, Megnyílt, föltárult ím a menny!
Nem egy az Isten! Fönn az égben Szabad, nagy Eszmék küzdenek, Napszemetek világol onnan, Fönséges, örök Istenek!
Cookies on Poetry Cove