Ki vélem küzd, az vért nem ont, Testvért nem üld, embert nem öl; Vad szenvedély ha féket old, Csak önkeblét szaggatja föl.
Kitárja nagy, nemes szivét: Ha áldozat kell, itt van ő, Bár vad harag tiporja szét, Remélni, hinni nem szünő.
Remélni, hinni szüntelen, S szenvedni a külső csapást; A lélek úr! Ó, győzelem! Tegyünk mi róla vallomást.
Szeretni, tudni a gyönyör, Ismerni, látni hatalom! Minket a vérvágy nem gyötör, Bosszúra nem gyújt bántalom.
Sértetlenek s tiszták vagyunk, Nem üt sebet rajtunk a kés. S amit teremt ihlett agyunk, Az halhatatlan ép, egész.
Mienk, mienk a győzelem! A gyűlölet csak árnyat öl. Nem úr, nem úr a szellemen, Isten fiát, ki égbe tör.
Nem, nem leszünk mi gyilkosok, Fegyvert kezünkbe nem fogunk; A gonosz úgyis bukni fog, Ha szellemkarddal harcolunk.
Tanítni, szórni az igét, Lángnyelven zengni a tavaszt, Világot hintni szerteszét, Mely örök életet fakaszt:
Ez lesz, ez lesz a fegyverünk, S mienk a legfőbb diadal! Isten jár mindenütt velünk Naplelke órjás szárnyival.
Ha áldozat kell, itt vagyunk! Szelíd szivünkben nincs harag. Rossz ellen föl nem lázadunk, A rossz muló, a jó marad.
A jó örök! Ó, mily vigasz Annak, kit a gonosz gyötör! Ó, halhatatlan, ősigaz, Lélekvidító, szent gyönyör!
Tanítsunk, hintsük az igét, Lángnyelven zengjük a tavaszt! Világot szórjunk szerteszét, Mely élő életet fakaszt!
Ki vélem küzd, az lelket önt, Mindenbe szent hitet lehel, S ha napszerelme szárnyat ölt, Magával mindent fölemel.
Cookies on Poetry Cove