Sivár gúny, zöldszemű irigység Nem bánt többé s nem érdekel; Az érdeklánc goromba fékét Merész gyönyörrel téptem el.
Belátom, milyen dőreség volt Kivánni, hogy a béna S ónlábu légi táncba menjen Vagy zengjen dalt a néma.
Megnyugszom benned. Változatlan, Még egy könyűt morzsolva szét; A zöldszemű, rút szörnyek ellen Most egy talizmán bűve véd.
A sugár, mely égből aláhull, Már nem vakít, nem éget; Gyönyörrel szívom be a fényes, Naptiszta, könnyü léget.
Nem bánt a csönd, nem bánt a lárma, Rejtelmeid se, mély Magány! Ne tudják soha meg, mi voltam, Legyek nekik örök talány!
A fény örök forrása lelkem, Önön lángomban égek; Megvethetem - ó, milyen élv ez! - E kapzsi, bárgyu népet.
A rágalom, a düh, a bosszú Nekem csak játék, tréfaság; Lelkemnek, e szabad világnak Nem dúlja fel összhangzatát.
Lábam szilárd talajra ért már, Szivembe szállt a béke, Az örök Nap isteni arcát Ringatja tiszta mélye.
Utálom a piac becsűsit, Nem járok árnyékhír után, Szivembe egy világot zárva Osztatlan élek és magán.
A szeretet oltára lelkem, Nem műhely ez, de szentély; Oly misztikus, csodás a lángja, Nekik örökre rejtély.
Kerüljetek, vásár bohóci, Kaleidoszkóp-figurák, Csillámai a tünde percnek, Nem adva lételök urát!
Törvénytáblája én a Szellem Hatalmas Istenének, Állok parancsit átveendő Hóreb-hegyén a létnek.
Élet mohói s létunottak, Kisértet élv, szellemcsömör, Én csak nevetlek, ó, beh jó, hogy Bús árnyatok már nem gyötör!
Átfínomult e szervezet már, Lehullanak a láncok, Új szemmel, új érzékeimmel Szabad hazámba látok.
A régi kapcsok bomladoznak, A lélek immár égbe tör, Bontakozik, mi rejtve munkált, Ó, tiszta kéj, szabad gyönyör!
Tér és idő hullámin által Ringatnak istenélvek; Dobjátok a máglyára testem: Égek, de el nem égek!
Cookies on Poetry Cove