Magyar vagyok! Nem vakszerencse Tőn engemet magyarrá. Nem érdek hitvány gerjedelme S nem önkény teve azzá.
A szellem szent hatalma az, Mely elborított lángival: Magyar vagyok, mivel szabad, Szabad, tehát magyar.
Magyar vagyok. Nincs a világon Ennél szebb és dicsőbb név. Testvéreim közt feltalálom Minden nagy eszme hősét.
Engem sem rémít semmi vész, Várjon halál, vagy diadal: Lelkem egész, szívem merész; Merész, mivel magyar.
Magyar vagyok. Ami szivemben, Tüstént az ajkamon van. Nem érez senki sem hivebben S nem szól világosabban,
Mert egy vagyok és mindig az, Tettem, szavam lelkemre vall: Magyar vagyok, tehát igaz; Igaz, mivel magyar.
Magyar vagyok. Magasra törnék! De elfog olykor méla bánat, Ha olvasom az Isten könyvét, Történetét hazámnak.
Fénynapjainkra gyász omol, S az egész nép egy sírba hal: Nem csoda, ha olyan komoly És bús lett a magyar.
Magyar vagyok. Népem jövőjét Dicső, nagy színbe látom. Próféták nem hiába szőtték, Beteljesül az álom!
Miért a hősök lelke vív, Eljő, eljő a diadal: Mert csupa lélek, csupa szív, Csupa láng a magyar.
Magyar vagyok. Kedvem csapongó És gyors, miként a villám. Majd mint a felhő, oly busongó, Majd mint pacsirta, vídám.
Szivem az érzéstől repes, Tűz ajkamon a szó, a dal - S úgy vágtat a vér, oly heves, Heves, mivel magyar!
Magyar vagyok. A sors kegyelme Névleg tesz csak magyarrá. A szabadságnak szent szerelme Avatott engem azzá.
A szellem csodás lángja az, Mely fölragadott szárnyival: Magyar vagyok, tehát szabad, Szabad, mivel magyar!
Cookies on Poetry Cove