MAGYAR

Népek karában, ó, mi vagy te, Én népem, hősök nemzete? Teremtés méhiben vajj fogant-e Több ilyen bűvös, szép rege?

Áldott s dicső vagy mindörökre! Ami nagyot s merészet szív akar, Egy szóba van foglalva össze: E szóba, hogy: magyar.

Az istenagyban legszebb gondolat, Szabadság fölkent bajnoka, Dicskör övedzi büszke homlokod, Kebled az Isten hajloka.

Gyönyörbe ring az ajk, téged kimondó, Neved virágot s vészt kavar, S a gondolat oly fönncsapongó E szóra, hogy: magyar!

Sápad nevednek hallatára Az áruló, az orv, lator; De azt gyönyörrel átaljárja, Kiben nemes szív lángja forr.

Emelkedik, ki tégedet hív, A neved ünnep és vihar; Dobban, megindul mindenik szív E szóra, hogy: magyar.

A zsarnokok halálos ellene, Jónak, nemesnek hű paizs; És él a nagy Rákóczi szelleme Még legkisebb fiadban is.

Harag sápasztja elleninket, Reszketve ejti neved a cudar, De átaljár szent tüze minket E szónak, hogy: magyar.

Történeted nagy vértanúság, Szebb, mint a szentek élete; Bús lapjain sok mély tanulság Vérrel irott költészete.

Rád annyi ellen dühe rontott! Kalászos rónád bús avar... Ó, mennyi köny és gyász borongott E néven, hogy: magyar!

De vértanúid szent porából Új, lelkesebb lét sarjada; A honfibúnak viharából Támadt az eszmék százada.

Hiába könny s vér nem patakzott: E nemzet él! - Él, mert akar! És minden érzés összehangzott E szóban, hogy: magyar.

Népek karában újra nagy vagy, Kossuth, Széchenyi nemzete! És nőttön-nő a te hatalmad, Előtted új fény ezrede.

Eszményekért küzdj lelkesedve: S ne félj, hogy törzsököd kihal! Vigy lelket a népküzdelembe, S uralkodjál, magyar!

S mi megmaradt a zord napokból, Törd össze mind a láncokat! Űzd el fönséges homlokodról A visszatérő árnyakat!

A pírt, a véres képek árnyát, Mi a sötét napokra vall, Törüld le és minden bilincset Törj össze, ó, magyar!

Dicső tusákra nyílik a határ, Mienk a dús jelen s jövő, Ránk még pazar győzelmek üdve vár; Üdv, mit a költők álma sző.

Most álom; majdan ragyogó valóság, Mert érte küzd a fő, a kar. - Emeld az Eszme lobogóját Magasra, ó, magyar!

Népek között te léssz az első, Én népem, hősök nemzete! Csodákat lesz életre keltő Fajunk jövő története.

Rettegni fognak s áldni téged, A neved ünnep és vihar: És visszazengik ezredévek E büszke szót: magyar.

Lelkedből lelkezém. Magyar vagyok. Nemcsak a vér: szellem jogán. Szellemetekből, ti dicső nagyok, Növekvém és táplálkozám.

Honszerelem! Vess tiszta lángot! Jöjjön, ki vélünk érez és akar: És meghódítjuk a világot E szóval, hogy: magyar!