Akartok a lelkembe látni? Ismerni mély rejtelmeit? Nem remegek mindent kitárni, Mi benne érzés, eszme, hit.
Szeretni és gyülölni mélyen Tudok, s kimondom szabadon; A sorssal szembeszáll kevélyen Szilaj, erős akaratom.
Szeretem azt, amit gyülöltök, Mi éget, mint a nyári nap, Lelkembe lángot lángja öntött, Fölöttetek magasra csap.
Gyűlölöm azt, amit szerettek, Az aljast és a köznapit, Miért titokban gyáva reszket, Silány szerelme nem vakit.
Erényem egy van: a szabadság; Ezért hevülnek a nagyok, Ezt rettegi a lelki vakság; - Bűnöm is egy van, hogy: vagyok.
Hogy itt vagyok e torz világon, Hol rózsa vértalajba kel, Hol összeég fertői lángon E tiszta, bátor, hű kebel.
De összeég bár, újra él majd A szellemüdv s az égi kín, És földöntúli szenvedély hajt Új létet szálló hamvain.
Nem süllyedek mégsem közétek, Mert lelkem tiszta, mint a nap, Nem éri vész, nem fogja vétek, Mert mindennél hatalmasabb.
Mert lángja hit, hatalma eszme, S tudvágy emészti szívemet, Istennek óriás szerelme Átjárja minden ízemet.
S ami hevít, amit imádok, Csak önnön lelkem lelke az; És legyen üdv vagy legyen átok, Csak lelkem átka, üdve az.
Nem ismerek én más hatalmat, Csak ami szívemben ragyog; Idegen Isten, nincs hatalmad! Magamon úr csak én vagyok.
Ó, tudtok-é lelkembe látni? Megértni mély rejtelmeit? Ó, lehet-é nektek kitárni, Mi benne érzés, eszme, hit?
Cookies on Poetry Cove