Ragyogjatok, ti könnyü cseppek, Csak ússzatok a fölszinen! Élvezzetek ti, kik siettek Elkapni mindent röptiben!
Himbálva ringatag habágyon Elkorcsosúl a púha szellem; Ah, más, ah, ragyogóbb világon Csügg váltig méla, szomju lelkem!
Ki retteg az idő lehétől, Siessen élni, rajta hát! Ragadja kérész életéből, Csak szíja ki a perc savát!
Futó a tűz, mi ott világit, Futó gyönyör a kapzsi szemben; Ah, más, ah, nemesebb a láng is, Mi olthatatlan ég szivemben!
Bálványotok körül forogva, Imádjatok ti porgyönyört, Míg lelkem öntüzén lobogva Lángszárnyakon az égbe tört!
Mi néktek élv, irtózom attól; A durva kéjt minek keresném; Ah, más, ah, fínomabb anyagból Van szőve fényreszomjas elmém!
Rátok keggyel tekint az ég is, Csábítva vonz ezernyi tárgy, S mi kebletek hevíti, mégis Csak úri kegy, csak szolga vágy!
Ó, szolga-szívek, szolga-élet! Másért rajong e büszke szellem; Ah, más, ah, szabadabb a lélek, Mely itt csapong e porhüvelyben!
Kit ti szerettek, halva van már, Mit ti öleltek, pára mind, És szívetek a korcs, a kalmár, Csupán a föld felé tekint.
Fojtó a lég is ott közelben, Lélegzenem mindenha kín ott; Ah, más, ah, magasabb a szellem, Mely egykor engem létrehívott!
Ti porszemek! Csillogjatok hát, Élvezzetek csak sebtiben! A kor szememben gyáva korlát, Szemem csak a jövőn pihen.
Öltők borulnak tőle lángba, Ami hevített életemben; Ah, más, ah, tündöklőbb világba Lát máris méla, szomju lelkem!
Cookies on Poetry Cove