KI VAGY?

Ki vagy te, Fény? Ki vagy te, Jóság? Ki homlokomra hinti csókját, Te drága lény, ki vagy? Méltó, hogy ünnepeljenek

Az Emberek s az Istenek: S mégis feledve vagy! Méltó a legmagasb gyönyörre, El kell-e buknod hát örökre,

És minden cserbe hagy? A menny tenélküled szegény, S mégsincs vigasz, mégsincs remény, Mégis temetve vagy!

Te vagy a nap, te vagy az élet, Teremthetnél egy mindenséget: A boldogság te vagy: S lakásod mégis e pokol,

Hol lassan sorvad, haldokol Minden, mi szép, mi nagy! Fődön a csillagok sugára És mégis bús és mégis árva,

Te drága lény, ki vagy? Kinél dicsőbbet nem teremt, Kifossza bár a végtelent A lázas istenagy.

Te vagy az üdv, te vagy a szépség, Fölfogni nem lehet egészét, Az Ideál te vagy! S ez átkos, durva harc alatt

Elvérzel, széthullsz, fényalak, Részekre törve vagy! Ó, élet halhatatlan búja! Ha az enyészet száraz ujja

Megérint, veszve vagy! Eltűnik a derű, mosoly, Minden virágod haldokol, Szivedbe hull a fagy.

Te vagy a báj, te vagy az összhang, A teremtés csodája, roppant, Büvös egysége vagy! Szivedből szüntelen ömöl

Sugár, dal, illat, fény, gyönyör, Minden, mi szép, mi nagy. S ki méltó vagy az örök üdvre, Az Istenségnek tiszta tükre

S lelkemnek élte vagy: El kell-e múlnod nyom nekűl? Mélység, magasság összedűl? Menthetlen veszve vagy?

Meghallhat-e a halhatatlan? Bár mindig új, csodás alakban, A Szerelem te vagy! A porba hullhat minden itt,

Nem hagyhat el a büszke hit: Te mindörökre vagy!