Mondjátok, ó, hogy van-e dúsabb,
És van-e mégis nyomorúltabb
E koldus-gazdag földtekén,
Miként az álmok fejedelme,
A vágyak óriása, én?
Vágyak s remények légióin
Korlátlan úr s alattvalói
Az álmok ragyogó hada,
A gondolatok milliárdja,
Az eszmék fényes csapata.
De kincseit mind széjjelosztja,
S ő jár mezítelen, kifosztva,
Álmok fölött korlátlan úr;
Örök magányban, mély borúban
Jár nesztelen, látatlanúl.
Nem ismeri e nép királyát,
Ki rejtve fut be büszke pályát,
Hatalmas ismeretlen ő;
Nem ismeri még önmagát sem
A láthatatlan szervező.
Ki vagy te, ó, nyomoru fenség,
Börtönbe sínlő végtelenség,
Te pont, melynek határa nincs,
S minek mélyébül egy világ biralma
Ragyogva kél, ha egyet intsz?!
Ki vagy te, ó, királyi koldus,
Ki enyhülést hiába koldulsz
Örökvaló szerelmedért?!
Mi haszna dús, mi haszna minden,
Ha senki, senki meg nem ért?!
Hiába nézek önmagamba,
A lelki szem a lelki napba
Sokáig nézve megvakul.
Lélek se képes elviselni
A szörnyű fényt bántatlanul.
Mondjátok, ó, hogy van-e dúsabb,
És van-e mégis nyomorúltabb
E koldus-gazdag földtekén,
Miként az álmok fejedelme,
A vágyak óriása, én?