Ah, már megyek! Száguld a gőzmén,
Hogy nyög, jajong belé a sín,
De itt belűl ujjong a lélek,
Tovaszállt az életi kín.
Repülni tudnék! oly csapongó,
Szilaj gyönyör kiáltanom:
Beh édes élni így rohanva!
Beh könnyü szívvel utazom!
Szegény vagyok. Egy átlyukasztott,
Megtépett zászló mindenem,
Mióta írigy ember és sors
Kifosztogattak hűtelen.
Remény, hit, ábránd cserbehagytak,
Utánok fölzokog dalom;
De mindenért vigasztalódva
Ma könnyü szívvel utazom.
Van még, amit kaján irígyem
Nem szórt a nagy világba szét:
Pár hímporos, tört lepkeszárnyat
S az ideál koldúsmezét;
A büszke álmok rongyiból már
Ki sem látszik a többi lom;
Ihol nehány száraz virág is!...
Beh könnyü szerrel utazom!
Hurrá! Rohanni kéj előre,
Amíg az ár el nem takar.
Van-e, ki megsirassa, dőre,
Ha fölkap pelyhet a vihar?
Robogva, zúgva, füsti szárnyon:
Repűlünk vígan és vakon...
Beh édes élni így rohanva!
Beh könnyü szívvel utazom!
Dübörg a föld, zihál a gőzló,
S oly víg a lelkem, oly szabad!...
De téged semmi sem feledtet,
Fülembe váltig cseng szavad;
A rózsalég ringatja képed,
S én csak azért imádkozom:
Sohase tudd meg, ne is álmodd,
Mily könnyü szívvel utazom!