Ha eltaszítasz: összetört szivemmel
Bejárom sírva a világot;
Szilaj fájdalmaimtól ostorozva
Örvények éjjelébe hágok.
Ahova lépek, ott a fű kiszárad,
Virág lehervad egy lehemre,
A lomb haraszt lesz, élet ere posvány,
Aszú a rétek üde selyme.
Ha eltaszítasz: halhatatlan bánat
Fog űzni a sötét vizekre.
Megyek. Utamnak célja végtelenség, -
Élet s halál között lebegve.
Szirtek között, rémséges éjszakákon
Rohan velem a szörnyü gálya;
Nyomomba démonok kacagva törnek,
Magam a démonok királya.
Ha eltaszítasz: egy világot ölsz meg,
Örökre, visszahozhatatlan.
Nem test, a lélek az, amit temetnek,
Az éden is így lett lakatlan
Gyilkot merítesz egy világ szivébe,
Hiába sírsz, hajad hiába téped!
Elvérzik a természet mély sebébe,
Reszkess! Iszonyu lesz a bűnhödésed!
Ha eltaszítasz: összetört szivemmel,
Halott szivemmel mégis fölkereslek;
Kioltád életem, de temetetlen
A szörnyü érzés: halva is szeretlek!
Elérlek! Árnykezemmel égbe érek;
Utánad nyúlok daccal és merészen,
És lángoló, véres szívemre vonlak,
Enyém leszel mégis, enyém egészen!