FÜST

Füst koszorúz és elmerengek; Eszembe jut a gúnyirás, Belátom én is, bölcs itélet, Hogy füst az élet, semmi más.

A kék szivarfüst ezt meséli, S valami sajdul idebent: Eszembe jut most, mennyi fényes Reményem, álmom füstbe ment.

Az ifjuság mindössze néhány Dohánylevélnek illata; Az ingerlő, pompás aróma Bús életünk május hava.

Miként a füst, a lány szerelme, Oly könnyü volt, ah, légi volt! Csak most tudom, hány lenge asszony Hintett az én szemembe port.

Szerencse, hírnév ragyogása, Kín és gyönyör, egy mint a más, Elfüstölög, nyomot se hagyva, Megannyi tünde alkotás.

Mint füstgomoly, ha megszülemlék, Egy másikat már elsodort: Megüljük a keresztelővel Egy füst alatt mi is a tort.

A bölcseséget eltanultam, Amely a füstben rejtezik; Egész világ nekem, mi benne Kigyózik és ölelkezik.

Hol a kigyó harapja farkát: Jelképed ez, világrege! Hol önfia emészti apját: Ez a világ története.

A füst szabad! Nem köti törvény, Mint tégedet, ó, földfia! Tűzanyjától az égbe törvén, Mi kéj neki szárnyalnia!

Mindig másért rajong a szíve, Csapongó, játszi, szertelen; Szilárd alakba nem törődik, Mert szabad és - jellemtelen.

Ti karcsu, tünde, kétes árnyak, Keringjetek! Elnézem én. Ki ad nekem repülni szárnyat Túl ez iromba földtekén? -

Keringenek - s a légi táncban Nincs semmi sor, nincs semmi rend, És rajtaveszve elfelejtem, Hogy életem is füstbe ment.

Kövesd a füstöt! Illanását Tanuld ki, értsd meg szellemét! Föl nem leled sehol se mását: Itt a valódi bölcseség!

S ha már mindennek egy az ára, Az eszköz és a cél is egy: Légy fürge füst, ne lomha pára, Hisz úgy is minden füstbe megy!