És megtaláltam őt,
A tiszta, fenkölt szeretőt,
Kinek lehelletére
Lángokra gyúlt az ifju vére,
És óriási szenvedélye
Nem ismer most határt.
Volt démonok királya,
De most röpíti büszke gálya
A gyönyör-óceánon át.
És megtaláltam őt,
Bűbáj-erővel illetőt,
Ki, hogyha szólt, szavára
Fölépült, mint mesék csodája,
A gondolatok égi vára,
A fényes Ideál.
Szilaj vágyak betegje,
Az üdvök titkos rengetegje
Előtted ím nyitva áll!
És megtaláltam őt,
A dús, királyi, büszke nőt,
Kinek tekintetére
Kinyílt az ifju szíve mélye,
Rózsákra hullt rajongva vére,
Föltámadt egy világ.
Az éj sötét lovagja
Ragyogva vágtat és kacagja
A szenvedést, a gúny nyilát.
És megtaláltam őt,
Az üdvözítve szenvedőt,
Ki dús szivét megosztja,
S követ a gyászos viharokba,
Hol megtaposva és kifosztva
Mélységbe hullt a fény.
Az ifju vad haragja,
Bár túlerő tovább ragadja,
Megenyhül tiszta kebelén.
Légy áldva, szerető,
Szenvedve boldog, drága nő!
A költő koszorúja,
Remegve tűzi fődre ujja,
Csak téged illet, rád borulva
Megszégyenül dalom.
A szellemek királya
Öledben reszket és kiáltja:
Te vagy az üdv, a hatalom!