Eh, mit gyötörtök részletekkel! Mért járjak taposott úton? Hisz hogy csöpekből áll a tenger, Sejtekből a test - rég tudom.
Mint katonák hogy sorakoznak S fegyelmezvék az atomok, Csínját-bínját a csillagoknak, Melyik hogyan kering, forog.
Hogy mily kimért, szabályos minden, Unalomig ismétlitek, S hogy minden eme roppant színben Milyen szükségképen rideg.
Ah, mily sivár hideg-rideg tan, Filiszterszagu, pórias! Nincs semmi nagyszerű, szokatlan, Minden oly gondolatias.
Nincsen csoda! Hisz fölségsértés Ilyenre még gondolni is; Száműzitek a fönnenérzést, Bolond, ki még eszmékbe hisz.
S aki megsérti fizikátok, - Eretnek is ép így lakolt -, Kiközösítő, súlyos átok Lesújtja a vak lázadót.
A farizeusok nyomába Léptek a szadduceusok: Az istenárulókra gyáva, Gaz istengyilkosok.
Őseitek az Ember testét Verték hajdanta szöggel át: Vágytok ti, - akik ezt keveslék - Megölni a lelket magát.
“Ó, nem elég burkát megölni! Az a lélek most is kisért. Az ifju agyba kell betörni, Kitépni a szellemgyökért!
Megölni a lélek fogalmát, Ne maradjon sejtelme sem...” Így készítik elő hatalmát A förtelemnek csöndesen.
“Anyag az egyetlen valóság, És tétlensége az erő; Vak súlyok egymást lökve tolják: S az emberész az eredő.”
Az anyag így gondolkozik hát? A sár dicső eszmékre visz? Nem vak a por s nem durva korlát!... De mondok én még többet is:
A szó erő és test az íge, Egészben él csupán a rész, Van itt mindennek színe, szíve: Lélek a por s az anyag ész!
Cookies on Poetry Cove