Isten veled te furcsa fészek, Bolondok s békák városa! Adieu! Még egyszer visszanézek, De vissza nem térek soha.
Még egy követ a búcsuzóra, Ki rátok annyi csúfot szóra, Még egy követ hajítsatok, Ti feldühödt pigméusok!
E szív szabad, e szív feled... Abdéra, hát Isten veled! Isten veled! Kiűztek innen A törpe embermímelők;
E faj mégsem száműzhet engem, Szivembül én száműzöm őt! Nem nézek többet a cudarra, Ki szívemet vérezte, marta;
Lábammal eltaposhatám, De szánalomból meghagyám. E szív szabad, e szív feled... Abdéra, hát Isten veled!
Isten veled! Igaz marad bár, Hogy itt csak egynek volt esze, Csehül közöttük mégis ő járt, Csep híja, hogy el nem vesze.
Ó, hogy kinozta lelki éhség, - Tinektek ismeretlen érzés, - Fogalmatok sincs, fogadok! De össze mégsem roskadott...
E szív szabad, e szív feled Bántalmat, undok tetteket! Isten veled! Bár meg lesz írva, Hogy e tömegnek nincs szive,
Nem távozom most mégse sírva, Nem vagyok érzelgés hive. Mily fönnen érzék, hogy szerettem, Előttetek mind ismeretlen,
Sejtelmetek sincs, jól tudom, E népet gyűlölöm s futom! E szív szabad, e szív feled... Lelketlen rom, Isten veled!
Isten veled! Az ifju álmot Itt álmadám át egykoron; Közöttetek, ti lanka halmok, Rohant el szép legénykorom!
Hisz itt szerettem, itt öleltem, Hiszen mirtusszal itt öveztem A szűzi nőt, a szép arát, S itt élt a drága, jó család!
Mindent e szív mégsem feled... Emléklakom, Isten veled! Isten veled! Habár te szülted, Élt itten egy-két jó barát,
Kik igazért, szépért hevültek, S gyermekeim te ringatád! Ők itt születtek: nemesebb vér, Faj, mely kegyelmet sohasem kér;
Magammal viszem azokat, De kincset hagytam itt sokat! E szív szabad, de nem feled... Te drága táj, Isten veled!
Cookies on Poetry Cove