Bolyongjak elhagyottan, árván,
Dobjon mindenki rám követ!
Nem bánom én, akármi vár rám,
Amit a végzet hoz: jöhet.
Hadd ünnepeljen vérszopó gazt
A nép, mely még most gyáva rab,
Megnyugszom, hisz nem tudja ő azt,
Hogy lelkem fényes, mint a nap.
Boruljon életemre átok,
Mint nemes ércre a salak,
Raboljátok ki a világot:
Csak téged, Isten, lássalak!
Bár reszkető, sovány kezembe
Nyomjátok a koldusbotot,
Szememből büszke fény lövellne,
Mert boldog én és dús vagyok.
Csak árnyamat dúlhatja szégyen,
A fényt magammal hordozom,
Szivembe van beírva mélyen
A boldogság, a hatalom.
Csak rajta hát, üssétek árnyam,
Civódjatok a hűlt nyomon!
Én azalatt, kibontva szárnyam,
Repűlök égi tájakon.
Kit ti szerettek, meg van ölve;
Üldözzetek, mit bánom én!
Az eszmehon enyém örökre,
Enyém a hatalom, a fény!