Vércsepp a hómezőn,
Virág a sírokon,
Kéj csók a temetőn,
Sugár a romokon,
Egy rózsaszál, mely egy halott
Szájából nyert táplálatot,
Napfényben édelgő mocsár:
Az élet kéje ebbül áll.
Mint egy kacér mosoly,
Mely szép ajkon lebeg,
Holott a szív pokol,
S a lélek, az beteg;
Az életkéj is így terem:
Tenyészet az enyészeten,
Hagymázos álmok tűzlehe,
A rothadás költészete.
Egy önfeledt kacaj
A kíntenger fölött,
Virágos ravatal,
Termékeny, buja rög,
Halálra ítélt ajakán
Részegülő örömleány,
Ujjongás a tetemeken:
Nem több az élet kéje, nem.
Elődeink porán
Épített palota,
Fájdalmak asztalán
Terített lakoma,
Őrjöngő, vad halotti tor,
Vértalajon emelt lobor,
Bakkhánsi tánc a sír fölött:
Ó, lét, ebből áll gyönyöröd.
A szenvedés vizén
Támadt sugártörés,
Testvéreink szivén
Kisarjadzó vetés,
Halónak nyújtott hűsitő,
Halálos kedvre pezsditő
Ital a véres harc előtt:
Ez az a kéj, és semmi több.
Kedveseink szivét
Általverő gyilok,
Egy gúnyos semmiség,
Mely szúrni, ölni fog,
Haltestü, szívtelen szirén,
Enyelgő ördög, játszi rém,
Vámpír, mely szíja véredet:
Ím, ez az összes élvezet!
Véröntözött virány,
Szív s elme hábora,
Egy dőzsölő zsivány
Kegyetlen mámora,
Egy ittas dajna éneke,
Egy szatír élvsovár szeme,
Hollósereg, mely dögre száll:
Az élet kéje ebbül áll.