AZ ÁLMODÓ

Hogyha véletlenűl utadba téved: Ó, meg ne szólítsd őt, az álmodót! Porszem! Ő nem ér rá mulatni véled Kutatva, látva egy mélyebb valót.

Lelkébe néz. Sokszor sír örömében, Nemföldi büszkeség ragyog szemében; Mert látja ő, mit nem lát senki más: Titkaid: Élet, Sír, Föltámadás!

S mély gyászt ha érez és világborút, Ó, ne zavard, tiszteld a szomorút! Soká eltépelődik andalogva, S átönti zajló, zengő hangsorokba,

Mi önlelkében zeng, zajong, viharzik. (Véget nem ér az óriási harc itt, A Gondolat le nem ereszti szárnyát; A milljó Kép vég nélkül űzi árnyát;

Az Élet Gondolat, a Lét a Lélek: A Gondolat meg fényes, gazdag Élet.) Egy szó csupán, mit sokszor úgy keres, Egy szó, amely világok magva lesz;

Nem puszta szó, de Isteníge: tett, Mely a Lét kútfejéből született. Ki a szivek s dolgok mélyébe lát: Ó, meg ne bántsd az álmok nagy fiát!

Nem társad ő! Bár színre oly hasonló, A teste hervatag, a húsa omló, Balsors az árnya itt a földtekén, Menny tükröződik szíve mély egén,

A tiszta menny, a boldog végtelen. A csöndes vértanú a méla tűrő, Hahogy honába léphet hirtelen, A szellemek fölött korlátlan úr ő;

E honnak ő királya, Istene, Mikéntha mind körötte lejtene, Mi fényes és vidám, mi tiszta és mi szép, És szembe véle nyájasan királyi nője lép;

Körötte lejtne mind, mi önzetlen, mi nagy, Mi Istent üdvözít, mit gondol Isten-agy. Körötte lejtenek vágyára lesve: Figyelve, szorgosan és fáradatlanul;

S mi még csodálatosb: nem szolga egy se, Szabadság él szivükben olthatatlanul. Nincs kegyre éhes, undok szolgahad, Mindenki úr körötte és szabad.

Nem ismer senki itt iromba érdeket, Önzetlen és mindenható a Képzelet... Ki e szabad s dicső világba lát: Tiszteljed őt, az álmok nagy fiát!

Világszem ő. Nem ismert tért, időt se; Örök gyönyörben úszó, isteni; Világur ő, az álmok méla hőse, Nem kell neki, csak egyet inteni,

S körötte él, sugárzik, zeng, lobog, Csapong, repűl, örvénylik, dúl, ragyog, Mind testet ölt, aminek lelke van, Formába tör, ami határtalan.

Hatalma nincs a durva földanyagnak, Hol minden élet általfinomúl, Nem sejtik ezt, kik mindenen kacagnak, Mi törpe szellemük haladja túl.

A fény ez itt, a tiszta érzelem, Központja, napja: világszerelem. Lakóit Isten-álmaid ragadják: Világszerelem és világszabadság!

Törvénye nincs, csak egy van, hogy szeress! Akard a szépet, jót, nagyot, dicsőt! És megtalálja itt, ki mit keres, Mi téphetetlenül szívéhe’ nőtt.

Munkája kéj, parancsa meg gyönyör, S minden csodás harmóniába tör... Ki a Szerelem őshonába lát: Szeressed őt, az álmok nagy fiát!