Avatlan szem ne lásson sírni engem!
Mit érezek, piacra nem viszem.
Ha lelkem mélyeit magasba zengem,
Forduljon el, ki bennem nem hiszen!
Rejtőzzön el a korcs, ki nem hisz eszményt,
Kinek a szíve ványolt vagy hideg,
Kiben nincs szeretet, léleknemesség,
Ne boncolgassa költeményimet!
Keresse önkörében kiki mását!
Vakond fölött a nap hiába kel.
Nem érti meg a költő szárnyalását
Csak tiszta szem, csak fönnverő kebel.
Örülni sem tud vélem az avatlan,
Repülni szellemszárnyakon;
A költő, mint az Isten, láthatatlan
Annak, kit aljas érzés sárba von.
Nem töri át a durva szívek éjét
A fénypazarló, örökifju nap.
Hogyan érezze át túlföldi kéjét
Zengő sugárnak lelki vak?
Méltatni tudja-e s érezni néma
Az égi dalt, a ragyogó zenét?
Bámulja tán, de meg nem érti béna
A fennkölt lelkek játszi életét.
A Múzsák hajlokát földúlja barbár,
A bárgyu nép megveti énekem;
A boldog Istenek közé ragad bár,
Neki örökké fájó-idegen.
Mindenha botrány és gyűlölt a szellem
A kérgeslelkü, írigy nép előtt;
Van olyan is, kit gyújtson és emeljen,
Mindenha lesznek ily előkelők.
Csapongva, sírva lelkemet kizengem,
De mit érzek, piacra nem viszem.
Rejtőzzön el a korcs, kerüljön engem,
Aki a költészetben nem hiszen!