Hazafiság! milyen kopott e szó!
Használja minden utcakoptató.
Te új varázst, új fényt adtál neki,
Zászlónkat üde szellő lengeti.
Bár nagyra termett, elnyomott e nép.
Nemes szived jogos haragban ég,
Ha látod az ál-népbarátokat,
Kiket ujongva szolgahad fogad.
S beszélsz. Magasra nyúlik termeted,
S magas célra röpíti lelkedet.
Lélekben is kiválsz e nép közül,
Téged rendelt az ég is őrszemül.
Nagy látkör az, amit szemed belát,
Föllebbentéd jövendőnk fátyolát;
Ragyogni látsz, közelgni messze célt,
Miért e nemzet színe egykor élt.
Dús örökükbe léptek korcsok, ím,
Szétszedve osztozkodnak rongyain,
Törött vázákon, fényes csontokon,
De elhagyatva sír az árva hon.
Beszélj! Szavadra egy ország figyel:
A kishitű s a meddő irigyel;
Csak törj előre bátran, lelkesen:
S úr léssz, ne félj, minden magyar sziven!
Bár gúny, irigység, káröröm fogad,
Csak rajta, űzd ki a kufárokat!
S e népnek, - ó, mily fényes hivatás! -
Te léssz vezére, senki más.