Álmodtam nagy, dicső napokrul, Hogy milliók szemén kicsordul Az öröm harmata. A lég egy diadalkiáltás,
A Föld elvégre mégis áldás, Boldogság gyarmata. Valóság lett a gondolatból, Édent varázsolt új aranykor
Anyánk, a Föld ölén. Osztó igazság, tiszta méltány Uralkodik e szép planétán És légi dicskörén.
Hogy rész a résznek nem irígye, Egy céltul együtt lelkesítve Osztályuk az egész. Szeretik egymást s égi társul
Kiki magas célokra társul, Kar karba, kézbe kéz. Terítve áll a közös asztal, Nincs sózva átok- és panasszal
Az életgarmada. Ledöntve minden régi oltár, Szabadsághimnusz lett a zsoltár, A szabadok dala.
Gyönyörben égő, gyors kezekkel, Vetélkedőn az Istenekkel A testvér-nemzetek, - Szabad világ szabad szülötti,
Nem kellett őket ösztönözni - Munkába kezdtenek. S az új idők merész csodája, Az eszmék büszke palotája
Gyorsan emelkedék; S az ember önlelkén emelve, Fölebb, a nyíladó egekbe, Mindig magasbra lép.
Új Babilon! Mi sem zavarja. A népek régi durva harca Letűnt örökre már. Ünnep az ember munkanapja,
Dologban izzad még a karja De homlokán sugár Álmodtam fényes, büszke álmot, Kimozditám az ó-világot
Iromba sarkiból. S eltűnt a gond, a kín, a bánat, Érezte ember és az állat, Hogy megváltója szól.
S a kéjben lihegő göröngyre Leszállt és rajt maradt örökre A Gyönyör-óriás. Láncokba senyvedett a sátán,
S a kéklő vizek büszke hátán Jártam mint Messiás. Johádzó tengerek enyelgve Leheltek csókot a kezemre
S nyaldosták lábomat. Futott a vak Halál előlem, Sápadva, szétfolyó erőben Fuvallva lángokat.
Álmodtam, nagy dicső napokrul, De ím szemembül most kicsordul A bánat harmata! A levegő egy jajkiáltás,
A Föld még most is ádáz Helóták gyarmata. Az élet most is gályarabság S az istenarcu szép Igazság
Számkivetett király... Alattunk egyre zúg a tenger: Ne higgy! Nincs üdv számodra, ember!... Fölöttünk a sirály...
Cookies on Poetry Cove