Arany, salak van itt elegy,
Csak keverék, nem ősi vegy.
Mély fájdalom, apró panasz,
Ez bosszant, megtisztít amaz.
Nagy gondolat s utána egy,
Mely alig ötletszámba megy.
Vásári síp, ezüst harang,
Nyárrózsa közt útszél-katang.
Mindenik mást s máskép beszél:
Szélhárfa, hangja csak veszély,
Fuvolla, únt idill csöve,
Álom, mit léhaság szöve;
Itt eszmék áriája zsong,
S utána berreg egy doromb.
Petőfi villamos dala,
Arany kesergő bánata,
Merengő álom, bús rege,
Próféták gyújtó éneke,
Merész és szárnyszegett dalok,
Az ujjong, ez meg andalog.
A társaságot bár vegyes,
Fogadni mégis légy kegyes!
Köztük pirul sötét nevem,
Tán nem örökre névtelen,
Szemedben már most is dicső,
Én kedvesem, királyi nő!