Nem lesz belőlem semmi sem:
Így van megírva könyviben
A végzet átkos Istenének.
Hiába száll magasbra mindeneknél
Dalom, e túlvilági ének,
Szokatlan gyarló embereknél,
Mert csupa fény és csupa lélek.
“Nem lesz belőled semmi sem!”
Ezt olvasám le én, igen,
Ezt láttam irva minden arcon,
Mióta öntudatra ébredék;
Megjóslá mindenik kudarcom -
S én semmi, semmi sem levék,
Nincs árom a világpiarcon.
Nem lesz belőlem semmi sem!
Uszom a végtelen vizen
Az örök feledés honába.
Szinén a hírnév tengerének
Csillog a hitvány és a kába,
De én velök még sem cserélek,
Vonz e magányos, büszke pálya.
Nem lett belőlem semmi sem!
Nincs cél, amelyen megpihen
Ez olthatatlan szomju szellem.
Hol annyi méltatlan ragyog,
Ragyogni szinte szégyenlettem;
Jobb is, hogy semmisem vagyok,
Ha minden nem lehettem.
Ne legyek inkább semmi sem!
Enyésszen el végképp hirem,
Törüljetek ki a világbol,
Semhogy magamat megtagadjam,
S mi bennem oly lobogva lángol,
Elfojtsam s lelkemet eladjam,
Kinálva cenket italából!
Ne legyek inkább semmi sem!
Hisz meg van írva könyviben
Lelkem magasztos Istenének,
Hogy bárha ismeretlen, vak homályban,
Ne törjön meg e büszke lélek,
Bontsam ragyogva égi szárnyam,
Mert én vagyok a fény, az Élet!