A földi, rémes küzdelemben
Egy sápadt asszony vezet engem,
Éjfél hajú, égszín szemű;
S ha eljön majd halálos órám,
Mellettem lesz a drága, hű.
A sápadt asszony lágy hajával,
Vérzsongitó, szelíd danával
Beköti fájó sebemet.
Arcom redőit elsimítják
Engesztelő, szelíd kezek.
A sápadt asszony égszemével,
Vérringató, bűvös lehével
Fölfogja végső sóhajom,
Itt, itt a perc, midőn a földnek
Végső adóm leróhatom.
Sápadt arcomra hinti csókját,
Megalvadt véremet lemossák
A Részvét testvérkönnyei.
A Szeretet melódiáját
Hallom a légben zengeni.
A sápadt asszony lágy ölébe
Hullok epedve, lázban égve
S lesiklik az irígy lepel;
Fensőbb világok napja süt rám,
Minden ragyog, zeng, énekel.
A sápadt asszony arca fölgyúl
Az ihletláztul, izgalomtul,
Fölfogva húnyó lelkemet.
Bízvást megyek, amerre addig
A sápadt asszony hí s vezet.