Összecsendül a pohár
És vidáman zeng a dal;
Künn csapkod az éjmadár,
Szárnya zúgó szélvihar;
Zord napok, a durva hajtók
Behavazták künn az ajtót.
Vágd a földhöz poharad!
Tél s a zsarnok oly rokon,
Nézd csak, pajtás, hogy mulat
Hősi lengyel hantokon;
Ott hevernek fagyba-vérbe
A szabadság végreménye.
Hősi hullát most vitat
Künn a hollóktól a hó,
Hogy a szégyen, mely kicsap,
Már ne lenne látható.
Holtakat hó lepi kint,
Nem az óriási kínt!
A pacsirta majd ha szól
S fölvidúl az árva völgy,
Rózsabimbó lomb alól
Csókra szomjat majd ha költ:
Eltemetett átok kínja -
A kikelet fölszakítja.
Gyorsan a hó s jég alól
Bukkan a sok hősi domb,
És a sírok boltiból
Szégyen füstje égbe ront,
S a fekete füst nyomába
Csap a véres bosszu lángja.