E mérhetetlen nagy világon Nincs semmim, én koldus vagyok; Egy pont csupán az én sajátom, Mit magaménak mondhatok.
Halmozzon más kincshalmot össze: Egy pontban mindent bírok én; Köröttem minden összedőlhet: E pont szilárd, e pont enyém!
Rohanjatok, roppant világok, Központfutó, csodás erők! Örök-zsidó pályátokon ti Nem leltek soha pihenőt.
Keringhet, zúghat már körűlem, Én megfogództam tengelyén: Központja lettem a világnak, S a teremtésnek célja én!
Minden sugár szivembül árad, S a fényt szétszórja homlokom; Alkotni tör, tettekre lázad, Már él, ha érzem, gondolom.
Én gyújtok lángokat az égen, Rügyet én bontok e tekén: Gyupontja a világtükörnek S a mindenségnek napja, én!
Minden virág szivembe sarjad, Haragom a villámos ég, Kedvemtől dallamos az erdő, Én szövöm a világregét.
Szivembül jő s szivembe tér meg Minden az idők tengerén: Forrása, magva én a létnek, A természetnek szíve, én!
Csak bújjatok odvaitokba Dülledt szemű, vad kincslesők! Nem adom aranyért a fényes Álmot, mit lelkem lelke szőtt.
Mert minden álmot, minden érzést Pazar tettekre váltok én; Akaratom világot áthat: Én vagyok az erő s a fény!
Egy pont: s ez unt, kopott világot Kiforditám már sarkiból. Egy pont: s egy új, dicsőbb világot Támaszték létre hamviból.
Egy pontba fut itt minden össze Szivem legmélyebb rejtekén: Enyém a hatalom, az élet, Egy pontban mindent bírok én!
Belőlem lett s érettem minden, Szolgálnak aprók és nagyok. Minden csak út és eszköz itten: Ó, boldog én, hogy cél vagyok!
Kiléptem, ím, a szolgalétből, Nem forgok ócska kerekén: Legyen e tárgy-limlom tiétek, A végtelenség az enyém!
Szolgáim a szél és a villám, Apródaim az elemek, A fergeteg fegyvernököm csak, Imádnak s félnek engemet.
Az örvények szádján megállok, A lét s a nemlét peremén: A mindenség pazar csodáit Belátom és átélem én!
Ragyogjatok, dicső világok, Központra rohanó erők! Ti boldogok! Nagy szívemen ti Lelhettek végre pihenőt!
Keringjen, zengjen mind körűlem, Bennem, belőlem és belém: Központja lettem a világnak, S a teremtésnek célja én!
Cookies on Poetry Cove