Hol vagyok, ó, iszonyok atyja?
Mi reszket a mélybe, mi retteg?
Ez a halál fuvalatja!
Tán élve a sírba temettek?
Hótakaró a szemfödelen,
Alszik az élet lelke velem,
Ah, ez az élet tele, halál!
Ah, ide tettek,
Élve temettek
A hó alá!
Hol vagyok, ó, végzet irója?
Mi suttog a mélybe, mi mozdul?
Hol van, aki lelkemet ója
A vésztül, az éjtül, a rossztul?
Vérem a hóban szerteomol,
Bennem a léttűz ős heve forr,
S bennem az élő hit szava szól:
Élek, ó, élek!
S föltör az élet
A hó alól.
Élő vagyok, a sírban is érzem,
Siromba a lét napja világol,
E szív sose hal meg egészen,
Mert benne az üdv szelleme lángol,
Hiába borul rám puszta avar,
És az irigy hant hiába takar,
Nem töri lényem össze halál;
El nem temetnek,
Hiába tesznek
A hó alá.