A földön és az égben
Minden oly őrülten forog,
Ez állhatatlan élet
Milljószor váltott alakot.
Eltűntek birodalmak,
Kettéhasadt az ég,
Trónok omlottak össze:
S én meg se mozdulék.
Köröttem és fölöttem
Minden röpül, zajong, rohan.
Ó, mennyi fényt tiport el
Ez az őrjöngő, vad roham!
Ó, mennyi hullt a porba,
Mi tündökölt elébb!
Világok dőltek össze:
S én meg se mozdulék.
Sötéten, egymagamban
Álltam a nagy sírok fölött,
Egykedvűn, mozdulatlan
A pusztulás, halál között.
Az óriási dráma
Örökké színt cserélt,
Tombolt a kéj, az átok:
S én meg se mozdulék.
Egy arcot néztem én csak
Szünetlen, némán és merőn,
Melynek visszfénye minden,
Mely mindig van, mert sose lőn.
Szemöldöke rándulásán
Remeg a föld s az ég.
Mindent inogni láttam:
És mégse mozdulék.
Egy arcot néztem én csak,
Rejtelmes arcodat, Örök!
Jól láttam, hogy a többi
Csak öntudatlan eszközöd.
A többi másolat csak,
És hitvány buborék,
Elfúttad rendre őket:
De én nem mozdulék.
Egy arcot néztem én csak,
S egy mélységes roppant szemet
S a lángokat e szemben,
Melyek ölnek s teremtenek.
Fölöttem és alattam
Minden recseg, ropog;
Omoljon minden össze:
Én meg se moccanok.