Nyissátok föl a börtönajtót! Nyirkos a föld, a lég dohos. Künn süt a nap, s az ég, a légkör Szabad eszméktől villamos.
Itt minden meg van mételyezve, Minden penészes és rohadt: Künn balzsamot lehel a szellő, Üdv lengeti a lombokat.
Itt minden oly sötét, mogorva: Künn vidám, fényes és meleg. Törjétek be a börtönajtót, Ti boldog, szabad emberek!
Lángszellem jár a boldog égen, Megsejtők a világtavaszt; Behatolt egy sugár a résen, Látjuk, de nem élvezzük azt!
Behallók a szent szót: Szabadság! S lelkünk a végtelenbe szállt. Ó, legyen átkozott a zsarnok, Ki minket e tömlöcbe zárt!
Beszélnek számtalan bünökről: Pedig csak egy van: gyávaság; Ijesztenek pokolkínokkal: Pedig nem más az: szolgaság.
S lehet-e gyávább, mint a zsarnok, Ki félelemből büntetett? A zsarnokokban szolgaszív ver, A zsarnok és a szolga egy.
S lehet-e gyávább, mint a törvény, Mely váltig vérrel mos le vért, A sötét rend, amelynek elve: Fogat fogért, szemet szemért?
De sejtjük itt a börtön éjén Erődet, új Társadalom! Ha kitörünk s tusára szállunk, Sápadni fog a hatalom.
Ébredj, ébredj már öntudatra, S rohanj az eszmeharcba, Nép! És egyesülj testvéri frigyben, Te szent család, emberiség!
Úgy vágyunk a fényben fürödni, Versenyre kelni nyílt mezőn, S harag nekűl a pályanyertest Testvér-szivünkre zárni hőn!
Nem győzhet más, csupán a szellem, Ahol szabad a pályatér, És önzetlen nemes tusában Legjobbaké lesz a babér.
Nyissátok föl a börtönajtót! Nyirkos a föld, a lég dohos. Künn süt a nap, s az ég, a légkör Szabad eszméktől villamos.
Cookies on Poetry Cove