Skip to content
1790–1838

VÉSZ

Ferenc Kölcsey

Bús vihar kél, duzzad a hab, Vízközépen csolnakom; Isten hozzád, messze kék part! Isten hozzád, hű lakom!

És te lyányka légy szerencsés, Kit más boldog karja bír! Szikla s örvény én körűlem, S hullám közt vár puszta sír.

Bús vihar zúg, harsog a hab, De szivemben néma csend; Melyen vad ború sötétlik, Melyre fény már nem dereng.

Itt tekintek a vizekbe Mélyen, tompán, hidegen; Kín és kény, és föld és élet Oly üres, oly idegen!

Szikla rendít, nyíl az örvény, Szállj fenékre csolnakom! Fennzajong bús tenger árja, Lenn ezüsthab hű lakom.

Majd a vándor vész között jár, Kormányán kétségben űl, Nem sejdítve, hogy hajója Enyhe sír fölett röpűl.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
VÉSZ · Ferenc Kölcsey · Poetry Cove