Lengve sötét part árnyai közt a csolnak amott száll;
Nyúgoti fenyvek alól szél s hab utána rohan.
És a lyányka halad, s végbúcsút intve kezével
Alkonyi csillagként messze homályba letűn.
Szálljatok ah keggyel, habok istennéi, körűle,
S hozzátok szeliden hű kebelemre megint!