Szép Lenka vár a part felett, Csolnakján a halász, Dalolván csendes éneket A part felé vigyáz:
“Csak vissza, vissza, szép leány, Szél támad és hullámot hány!” Esdekve szól a szép leány: “Nem én, halász, nem én,
Túlparton zöldell egy virány, Kunyhó van közepén, S zöld árnyak a kunyhó körűl, Alattok, ah, kedveltem űl.
Szélvész között, zúgó habon Rettegtet sok veszély, Reményem mégis egy vagyon, Tán partra hajt a szél!
S kit szenvedés, kit bánat ér, Örömkönyűk a pályabér.” Szép Lenka jön, s csolnakba száll, Kormányt visz a halász,
Minden hullám csapásinál Jobban, jobban vigyáz, S a vész midőn ujúlva kél, Mond Lenka: “Partra hajt a szél!”
“Nem lyány, nem partra hajt a szél, Szél és hab ellenünk, Veszélyes, ah, míg ember él, Istent kisértenünk,
Hullám dagad s örvénybe száll, Hullám között vár a halál.” “Halász, szerencse jár velem, Szerencsés csolnakod,
Nyúgot felől, o szerelem, Dereng szép csillagod, Nyúgotra vár a hű legény, Nyúgot felé nem félek én.”
Szól Lenka, s a túlpartra néz, Néz, s látja kedvesét, Örömreszketve nyúl a kéz, Hév önti el keblét,
És tűn előle víz, föld, ég, Szemében forr csak lelke még. De vérzik ő, a hű legény, A part felett állván,
Kél a veszély, s húny a remény, Már, már hal a szép lyány; És új szél zúg, és új hab gyűl, S a csolnak végképp elmerűl.
Lát a legény, s nem nyög, nem sír, Nem érez, nem gondol, Felnyílik kínja, mint egy sír, S nem tudja merre s hol?
S gyors, mint villám felhőiből, A hab közé félhalva dől.
Cookies on Poetry Cove