Skip to content
1790–1838

KI BÚBAN ŰL...

Ferenc Kölcsey

Ki búban űl, víg leszen ő, Ha borhoz ajka ért. Légy idvez, ó szőlővessző, Gondűző nedvedért.

Fejére lombodról veszen Költőd ím koszorút, Ernyőd alatt legszebb leszen Olymp felé az út!

Csepped tüzétől éneket Mi gyakran zengtem én? Hány szép leánynak könnyeket Csillogtaték szemén?

Hány lángsohajtás gyúlada Dalom lágy hangjain, Míg istenálmot szúnyada Hős a hölgy karjain?

Hányszor ragadtam trombitát Habzó pohár után, S zengék fegyvert, zengék csatát, S örök hírt nyomdokán!

S átlángolád a bajnokot Égő honszerelem, S keblén hajnalként víradott Halál vagy győzelem.

Kél a nap és tikkasztva jő, Költőd hevében űl, Árnyékot, ó szőlővessző, Szőj ablakom körűl,

Födezd, borítván zöld lepelt, A múzsa titkait, Zengő lantom, s e tölt kebelt, S édes lyány csókjait.

Korom ha múlik, és emel Magához angyalom, Zöld sátorodban zengem el Hattyúi végdalom,

S te gyönge szél fuvallatán Hullasd rám leveled, Húnyó barátod homlokán Vonván szemfödelet.

Cookies on Poetry Cove

We use cookies to remember your language preference and — only with your consent — to learn how Poetry Cove is used. You can change your mind any time.
KI BÚBAN ŰL... · Ferenc Kölcsey · Poetry Cove