Hol a virány, amelyet gondolok?
Hol a leány, kiért e szív dobog?
Virány, szent halmain hogy nyugodjam én;
Leány, hogy lángba szálljak kebelén.
Tovább, tovább! ím hervadt a virány,
S fojtó keservben olvad a leány;
Virány a lyánynak búján hervadoz,
Leányra bút, ah, hűtlen kedves hoz.
Leány, leány, még lángot nem cserél
Ki egy más ölében szép órákat él;
S ha bánatodtól hervad a határ,
A víg szerelmes tőled majd mit vár?
Szerelmet a leánytól várj, ha sír,
Ki könnyben olvad, lángzó szívet bír,
S ha kedves hűven rámosolygva jő,
Mint nyári nap, vígságra támad ő.