Nyugszik az ősz bajnok, de nyomán hős gyermeke felkél
S lelke hevültében, bátran előre tekint.
Indúlj! im ragyogó pályád messzére kinyílik,
Hol deli fénnyel atyád csillaga lángol elől.
Díszes az út, de nehéz; kötelesség terhei várnak,
Hon s fejedelm tőled kérnek erőhez erőt.
Híve királyodnak ha maradsz majd, s híve hazádnak,
Vécsey, szent vérnek szent folyadéka maradsz.
Aki minap ragyogott az egész országnak előtte,
S bajnoki lelkével védte megyénknek ügyét,
Szép haza vedd azt most vígan fejedelmi kezekből
S új életre hevűlj, lángkebelére ha dőlsz.
Vécsey száll s más Vécsey kél; két nap ragyog; egyik
Estveli bibor alatt, reggeli fényben ez itt.
Ősz atya homlokodon zöldell a pálma, pihenj el;
Ifjú pálmádért pályafutásnak eredj.
Vécsey, Szathmárnak valamerre határai nyúlnak
Kedves név, örvend néked öreg s fiatal.
Vécsey hív atya volt, az idősb, mig űle közöttünk;
Íme jön a fiatalb, s Vécsey hív atya lesz.
Van koszorú, de becsesb a szív hálája nemesnek;
S gyöngyöket a dagadó könny folyamatja halad.
Vécsey, Szathmárnak, Nemes Ősz, hálája feléd száll,
Vécsey, Szathmárból könnypatak áldja neved;
Visszatekints pályádra, s fiad gyúladjon utánad,
S könnyeket és hálát majd fog aratni veled.