AZ IFJÚ

Habzaj gyanánt lejárnak Az ifju napjai, Nedvét örömpohárnak Szívják lángajkai;

Az élet tarka képe Előtte fényben áll; Felé, bármerre lépe, Szép ideálja száll.

Mit büszke gondolatja Méltóvá szentele, Az szívét általhatja, S kész tettre kebele:

Érzelme tengerében, Hol lelke kényben él, Tündöklő szépségében Sok nemes gyöngy felkél.

Ha éri gyors hevűlet, Hullám hullámot hoz, S mellén a lelkesűlet Patakként áradoz.

Igy a folyam kicsordul Vadon hegyek közül, És vissza már nem fordul; Tovább, tovább röpül.

Zászló lobog, röptére Az ifju vágyva néz, Zajlón ragadja vére, S csatába szállni kész.

S mi vágyát felköltötte, Hogy szíve fenndobog, Magas cél leng előtte, Való, szabadság, s jog.

Azt véli, kebelében Mindennek ily láng gyúl, S a rest anyag mélyében Nemesb élet virúl;

És titka áll kitárva, Miként felhőtlen ég, Nem félve, sem nem várva Kimondja azt mindég.

De éltünk belsejébe Alig néz, s látja már: E föld megannyi népe Mi keskeny körben jár;

Keblét szép s jóra nyitva Mi ritka ember él, S a jobb erőt pusztítva Emészti hiu cél.

És akkor elköríti Az egésztöl magát, S egy lesz, kiben sejdíti Szerencsecsillagát;

Eros lágy szózatára Hő szíve lobbadoz, S a puszta föld határa Újabb rózsákat hoz.

De sűlyed szép világa, A boldog érzelem Volt, mint tavasz virága, Rövid, o szerelem!

S mint lángzó pára fénye Sötét éj fátyolán, Leszáll a szív reménye, S helyén örök hiány.

Megmérgesítve látja Létét, balsors kit ér, Azért álmok barátja Pusztult magányba tér;

Lángképzemény karjára Vad kedvvel égve dül, Mely zúg örvény módjára Az életszirt körül.

Sasszárnyat fűz magának, Az ég felé tör ő, De célja nagyságának Csekély a szűk erő.

Rejtélyes alkonyába Kétes sejtésnek jut; Nem lél alapra lába! Le s fel többé nincs ut.

Lepletlen, rideggé lett, És díszehervadott, Vázként feltűn az élet, S ő áll fáradtan ott.

A csillag húny, egében Mely úgy szikráz vala, Mért hogy sebes tüzében Nagyon is lángola!

S a pálya végre jára, Kizajlott a kebel, Az élet szép oltára Lerontva sűlyed el.

Fű nő, s bokor fölébe, Bús szél lebeg körűl, A mult kor roncsolt képe Romján mohlepve űl.