Hespériának szent virányain
Hallám az ifjút ihletett lantjával,
S boldog leányka mellem szép titkával
Rengék derűlő kénynek álmain.
Mosolygva leste képem lángjain,
Mint olvad eggyé szívem lágy dalával,
Gyöngén szorított reszkető karjával,
S lelkét ölelte lelkem ajkain.
Nem bírta többé az égi lángokat
Az elhalandó földi sátorában,
És szétömöltem keble szép honában.
Lantján folyó tűz érte a húrokat,
S édes szelíd dal, mint csókjai valának,
Zengett szerelmünk boldog géniuszának.