Sok gondolatokat szűl s futtat az emberi elme, Az örökségbe kapkod s fent a levegőben, Túl az emberiség határán keres örömöt Szívének és szágúldva képzelete édes
Szülöttjét nyomozza s az egeket ostromolja Vad vágyódása. Bátran a jövendőnek indúl És a hallhatatlanság csillagkoszorúját Homloka ívére kívánja elragadni.
De megjelen a sors! és egyszerre hiú álma Tetszetős árnyékká s tündér képpé eloszlik. Mélyen illetődve nézi fellengző reményét A semmiség örök éjjelében enyészni.
Csendesen alászáll s visszatér a magasról, De a föld többé nyugalmat néki nem adhat S bánatos érzéssel szemlélgeti élte virágát - Váltig elszáradva s a porba tiporva előtte;
Könnyei hasztalan folynak, fel soha nem éled. Sokszor így az élet javát méltatlan elveszszük, Nem ügyelvén a szív csendesebb ösztönére. Magas czélokat hajhászva elveszszük magunktól
Legszebb adományit életünk rózsa-korának. - Nem örök nevet, se nagy hírt kívánok a sorstól, Csak eleget tenni engedjen a kor istenének, Csak szívemet tisztán tarthassam, én megelégszem,
Nagyságot nem, nem hatalmat kérek a sorstól, Melyek az érző szívet hidegen letapodják, Nem mosolyog nékik a barátság isteni képe, És fényök körűl táboroz fekete felleg,
Mely örökös veszélyt hordoz keblében irántuk. Ama maczedóni vitéz mit nyert a világgal? Fáradságos élte hány valódi örömöt Mutathat? Még élte virágában el kellett
Néki költözni s kora sírjába ezer átok Követte. - A lenyomott népek könnyei voltak Jelei nagy hatalmának s minden nyeresége. Csendes magányban és elvonva a világtól,
Környűlvéve résztvevő szívekkel akarok Élni. A sors akármit ad, csak az az égi Bizodalom el ne hagyjon s forró kebelemben Lakozzék s játékát a forgandó szerencse
Bármint intézze, soha nem háborít engem! Egy öszvehangzó szívnek bájoló körében A barátság hív karjától által ölelve Önmagában élni legszebb égi jutalom;
Boldog a ki érzi s használja mennyei javát. Elmés munka között folyjanak éltem órái; Az emlékezet szárnyán vizsgálni a régi Elmult időnek erős embereit és nagy
Tetteket: mint ront és szül a repülő idő. S lelkesedve legyen szabad szittyai lantom Csendes hurjai által visszahangzani a sziv Titkos érzését és a szent lelkesedésnek
Legszebb óráit élnem. A szerelem egyedül Törülje le a fáradság cseppjeit és báj- Kebelén hervadjon életem! s az örökség Adóját engedd végeznem csendes ölében.
Cookies on Poetry Cove