Hogy a gyenge magyar sereg
Mohácsnál megütközött,
De minden vitézség mellett
Szolimán mégis győzött.
Hogy az elfoglalt hazában,
A letiprott Hunniában
Rend s törvény elenyészett,
S felbontván a társaságot,
S lakosok közt igazságot,
Csak fegyver és erő tett.
Ama veszélyes időben
Két nemesek éltenek:
Balázs s Lénárd, kik már régen
Gyülölségbe estenek;
S ellenséges feltétellel,
Háború-igyekezettel
Egymást meg-megtámadták,
Ostromolták váraikat
S szomszédos jószágaikat
Kegyetlen pusztították.
Lénárdnak egy fia vala,
Akit igen szeretett.
Jó ifjú! ámbár fegyver közt
És harczban neveltetett,
Az is mindenkor jelen volt
És az atyja mellett harczolt
A vérengző csatában;
Vitézsége csudákat tett
S mint egy győző csillag fénylett
A csata zavarjában.
Egykor a viadal között
Elragadva tüzétől,
Az ifjú messze elvála
Atyja hív seregétől,
És bajnokul verekedett,
Már éktelen károkat tett
Az ellenség rendében,
Mert kardja minden vágása
Egy embernek volt romlása,
Kit elejtett vérében.
Mérges dühre lobbant Balázs,
Hogy ő ezt megsajdítá,
Hozzá vágtat és vitézit
.... felbuzdítá.
Az ifjú bátran megálla
És Balázszsal kardra szálla.