Hová, hová, te szép leány,
Ily későn, ily magányosan?
“Hol Vezekény, addig megyek,
A kedves ott temetve van.”
Itt Vezekény, itt a halom,
Mely sok nemes hamvát fedi;
De hagyd e helyt, a holtakat,
Sem köny, sem bú nem költheti.
“Vitéz, vitéz! az eskü szent,
Hiába küzd a zord halál:
Ha majd éjfélt üt a harang
Ébred Tabán s karomba száll.
S hervadjak bár hűs ajkain,
Hős mellett szép álom lebeg,
S hűségem e szelíd hitét
A zordon éj sem rázza meg.”
Nem úgy, nem úgy, te szép leány,
Hűségednek szebb sors virúl,
Majd a kedves meleg karján
Szíves megint új létre gyúl.
Tabán még él s eskűje szent,
Habár vesztett sok vért, időt;
Hajdan szivén, hajdan szaván,
A hol győzött, ismerd meg őt.
Tabán vagyok, s uton feléd,
Ébredj lelked merűltiből. -
S egy pillanat s kéjrezzenés,
A két hű szív egymásra dől.