Már ha tudós lettél, illik tudnod, mi különzi
Őt a köznéptől s hírre mi fűzi nevét:
Lassu menés, halavány szín, terjengő kar, izetlen
Kedv, rejtélyes szó, nyugtalan elmefutás,
Félénk nyíltszivüség, szánó, mély titku mosolygás,
Gőgös alázottság, jégmelyü andalodás,
Sokratörő unalom, leverő kegy, könnyü itélet,
S édes hűledezés puszta dicséret után.
Ez még mind nem elég; házadra is illik ügyelned,
Hogy mindenki hamar lássa csodálva ki vagy?
Barna szobád falait pókháló lepje, s halálfő
Sárgúljon komoran nőtelen ágyad előtt;
Régi szakállos urak koszorúzott szobrai mellett
Szörnyü irószerszám asztalod éke legyen:
Ritka-sikált padlón elszórva heverjen irásod,
S minden szöglet ürén szú egye könyveidet;
S hogy bölcs mondását Salamonnak igazlani tessél:
“Csak hiuság s álom mindened a nap alatt”
Büszke lemondással tűrd e lét annyi hiányit -
És üres erszénykét nyersz czimeredbe, dicső!